Sziasztok!!!!!!
Megint nem írtam, de különösebb dolog nem történt és ezért, ill. nincs kép:-(
Sorry!!!!!
Azért mesélek picit. Berci jól van! Sőt! Nagyon is! Olyan gyors, hogy mire én felrakom a ruhát a szobai szárítóra, addig ő már le is rámolta. Néha nagyon ki tudok borulni. A halmozott fáradtságomtól lehet, és ráadásul fel is vagyok fázva. Ez ma derült ki. Őszintén bevallom, majdnem 2 éve nem voltam nőgyógyásznál, és most, hogy június közepe óta nem jött meg, elmentem, bár nagy százalékban tudtuk, hogy nem vagyok, nem lehetek terhes. Sokat járok a wc-re is, és a derekam is fáj, fájt, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar kiderül mi is a bajom. Először nőgyógyász, sima sztk rendelésre mentünk, 3 óra várakozásba telt. Közben haza is hoztam a fiúkat, hogy úgyis jön már apjuk, és átadom őket neki, majd visszaindultam. Közel van hozzánk a rendelő, kb. 10-15 perc. Még több mint fél órát kellett várjak a soromra. Aztán bementem, elmondtam mindent, a stresszt is, és hogy lehet attól nem jön meg, vagy talán a hormonháztartásom borult fel?! Szűrést végzett a doki bácsi, és nem szidott le, sőt, még mammográfiára is adott beutalót, és előtte nagyon precízen megvizsgált. Na! Megnyugodtam, semmi baj! Mert azért már 42 leszek, igaz csak januárban, de akkor is. Este nyolcra végeztem, totál lezsibbadt az agyam, mert vagy várni kell, vagy időpontot kérni, és még a leletért is vissza kell menni szerdán, és akkor megint várhatok, ráadásul Bercivel, Roli nélkül, mert ő most 3 napra elmegy táborba, így segítségem nem lesz. Milyen jó pedig ha velem van! Nem kell Bercit is bevinni a doki bácsihoz, mert ugye akkor ő mindig sír, mert azt hiszi megint bántják, őt vizsgálják, és hiába mondom. Mindig akkor nyugszik meg, mikor egy ideje beszélek, és hozzám beszélnek, és látja vele senki nem is foglalkozik. De addig nagy ijedtség van!:-)
Ma levágtam a körmeit a lábáról, míg aludt, délben. Mire felkelt, nem volt ott semmi:-) Mondtam is: " nézdd csak! milyen szép a lábad, mert levágtam a körmeidet a nyisz-nyisz ollóval!":-) Mondja is, hogy lába! olló! Mondtam mutasd meg Rolinak, hogy milyen szép lett. Futott hozzá, hogy: Ollá!Ollá! Lába!, Olá, Ez azt jelenti, nézd Roli a lábam, olló, hát, hogy milyen jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az étvágya jó, szinte mindig tud enni a kis "dugó-dani" Szereti a vajas kifli "katonákat" túrista szalámival, parival, lila hagymával, szereti a párizsit, evett a bablevesből, a rizsfelfújtamból ha jól emlékszem nem. A rakott krumpliból is a tojás és kolbász inkább. Ami vicc volt, hogy meglátta a kolbászt, elvette és úgy harapta, mint vidéken a paraszt bácsik:-) Venni kellett akkor egy másik szál kis kolbászt!:-) Az uborkát is észre vette és egyből volt is nagy mahamázás! Addig kiabált, míg abból is kapott két darabot. És egy pillanat alatt megeszi!:-) A zöldborsó még az, amit ha meglát, akkor kész! Ki kell nyitni az üveget, és adnom kell egy keveset egy kis tálkába, azt ő elcsipegeti míg el nem készül a zöldborsó leves, nokedlival. A sült csirkecombot is jól befalta vasárnap, meg szilvát is evett, akkor ettünk uborkát is, de nem lett semmi baja. Emellett kekszet, ropit rág egyfolytában. Na, meg a tea! De most vizet forraltam direkt, mert azt nem szereti annyira, és nem fog inni olyan sokat, hogy még éjjel is át kell pelenkázzam, mert tiszta pisi. Azt hiszem ezt elszúrtam, mert nagyon tea függő lett, ráadásul gyümölcstea, amit mi iszünk, és annyira imádja, ha kell, ha nem, iszik! Erre majd kitalálok valamit, utána nézek, milyen enyhébb, direkt gyermekeknek való teát lehet kapni. Jól mondta a védőnő: ez élvezeti cikk. Nagyon is! Azt is megfigyeltem, most, hogy még mindig jön valahol a foga, mert a szemfog már kijött, de még jön valahol, sokkal többet iszik, és beugrott, hogy mikor fogzott, mennyit cicizett. Sokkal többet! Csak most teázik.
A mosógépet ki kellett húzzam, mert be tudja kapcsolni, tekeri a gombot, és én......:-( Ezen mindig összekapunk! Volt már akkora hiszti, hogy találkozott a vízzel. Muszáj volt, bár azóta újra sikongatott, de talán kevesebbet. Próbálom nem észrevenni, de nem egyedül lakunk a házban, így azért van egy határ, ahol azt kell mondjam, most már elég, vagy ha nem én, akkor más mondja. Pedig hagyni kéne, engem annyira nem zavar, de ha látná nem leszek ideges, akkor én nyernék, és nem sikítana, mert nem lenne értelme. Így sajnos ideges leszek, ő látja milyen fejem lesz, és ő nyer! Most éljük a hol is vannak a "határok" című játékot, a mit szabad és mit nem, hol kezdődik az Én Berci, vagy hol van mikor már Anyu mondja meg mit szabad. Nehéz. Tudom , hogy neki is. Sokat olvastam erről is. Így meg is értem őt, csak neki nehéz engem, hogy ezt most miért is tiltom. És tényleg nem félnek semmitől, így nagyon félteni kell. Képes lenne lefutni az ágyról, vagy úgy behajol a kádba, hogy rá kell szóljak, mert lassan beleesik fejjel. Néha kiver a víz!:-) Van pl. 4 lábú székünk, arra ráhasal, és hasizomból felhúzza a lábát és hátra lógatja. Nem is veszi észre milyen veszélyes. Persze! Az ő agyával nem, de én mindig szólok, és ő mindig azt gondolhatja, na tessék, már erre is azt mondom NEEEEE!!!!!!!!! Ehhez képest viszont, Berci soha nem mondja azt, hogy: NEM! Rendes gyerek ugye?! Inkább azt szokta mondani,: na! Mint mikor valaki jól végezte dolgát, és na!végre! Pl. helyre tesz valamit, odagyűri, neki ez így tetszik, és jólesően azt mondja, : na. Ezzel meg is dícsérte magát. Szoktunk is nevetni! Akkora bohóc! Reggel majd megint jön, hogy: ANA, anya, és aztán ká, brüm brü, Olá, mahama, és persze: ÁHHHH, hogy inni kér. Az inni szó is megy, lehet érteni, de mondatokat még nem beszél, kivétel az üvöltős autós mondatát, a : MENJ MÁR! Ezt szinte tisztán!!!!!!! Erre én mindig azt mondom neki, dehogy megyek, inkább te gyere ide! Tudja ő! És ide is jön! Egyenesen a karomba szalad!:-) Ilyenkor én mindig, ......csak megeszem, megeszem, hám, hám-hám-hám.....:-)
Jó Éjszakát Mindenkinek!!!!
Sziasztok! Pá-Pá!!!!!!
Szerzek majd képeket! Puszi!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés
► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.
munkaeroberles.hupont.hu
2. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
3. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.
► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!
mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu
4. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!
► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.
malyiszallas.hupont.hu
5. Medencefűtés
► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.
medencefutes.hupont.hu
6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. IKEA bútor szerelő gyors szerviz Pest megye 06209884170
► Bútor összeszerelés szakipari szerelésekkel, díjtalan bútor házhoz szállítással. Lapra szerelt bútorok összeállítása, víz-,villanyszerelés, festés, bútor rögzítés Meglévő gardrób szekrényét szétszereljük, átköltöztetjük és újra felépítjük NON - STOP
ikeabutor.hupont.hu
4. oroiuw
► https://bdbetlist.com/bn/payments/bkash
qwqoiuwzlbdvbdailhz.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tukkty.hupont.hu
► Apartment Township
pgardenbreez.hupont.hu
7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
qwquiaavvzxrpwrmsfa.hupont.hu
8. Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása
► “Sine praeteritis futura nulla" „A múltnak kútja, a jövőnek titka van és a jelen az egyetlen, amit te alakítasz!”
szeker.hupont.hu
9. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock IV., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt látogató! Az Édenkert még messze van, de lépésről lépésre fogy a távolság. Nem gondoltam volna, hogyha az ember igyekszik hasznosabb életet élni, úgy szabadidőből rendelkezik a legkevesebbel, ami persze nem probléma. (Hiszen addig sem írok.)
solverus-versek-iv.hupont.hu
► A FÉNY Hierarchia Információi
fenyoldal.hupont.hu
11. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
12. ERDÉLYBE UTAZZ
► ERDÉLY, SZÉKELYEK, MAGYAROK-HUNOK-ATILLA, MAGYAR ŐSTÖRTÉNET, HONISMERET-MAGYARSÁGTUDOMÁNY-MAGYAR NYELV EREDETE, MAGYAR VERSEK, KIRÁNDUÁS, ERDÉLYI UTAZÁS, ERDÉLYI SZÁLLÁS, SZÉKELY VICC, SZÉKELY KONYHA-MAGYAR KONYHA
erdelybeutazz.hupont.hu
13. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
► Igazi csajszioldal,csajszitól,csajsziknak.!.(:
legjobbcsajszioldal.hupont.hu
15. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
16. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
17. Digitális gyakorlófeladatok matematikából és környezetismeretből
► Gyakorlófeladatok 4. osztályosoknak
digi-matek.hupont.hu
18. FTC
► ,,FRADI VOLT FRADI LESSZ"
ftc-ace.hupont.hu
19. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
20. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
21. Ciccline
► Minden ami macska!
ciccline.hupont.hu
► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!
szentekelete.hupont.hu
23. Tokaj Fly Siklóernyős Egyesület
► Flying across the Clouds !
tokajflyse.hupont.hu
24. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥
► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥
sztarokazelen.hupont.hu
► Mi is a szerelem?? Tinilányoknak és pasikan jó ötlet randihoz! Vagy éppen a pasiknak csajozos duma!
szerelemm.hupont.hu
26. Tengerimalac
► Itt a Tengerimalacokról olvashatsz sokmindent, ha érdekel valami róluk, vagy a tanításáról, vagy csak egyszerűen érdekelnek, akkor csak egyszerűen nézz be az oldalra! ;)
tengerimalacoldal.hupont.hu
27. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
28. FOGÁSZATI MAGÁNRENDELŐ ENYINGEN
► A megnyerő, szép mosolyt mindenki megérdemli
cirt.hupont.hu
29. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
30. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
► Jurta akadémia Taron, kopjafa állítás a honfoglalás kori magyarság katonai segédnépeinek. Íjászverseny. Emlékoszlop állítás a besenyőknek, székelyeknek, jászoknak, kunoknak, palócoknak.
tarijurtaakademia.hupont.hu
32. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
33. Ablak Amígó - Baráti árak! +36203685888!
► Ablakcsere ablak javítás Budapest III. IV.. XIV. XV. XVI. XVII. kerületben Pest és Heves megyében! ABLAK AMÍGÓ - BARÁTI ÁRAK! Ablak és Ajtó? Ablak Amígó!!! Német precízitás, gyors munkavégzés!
ablakamigo.hupont.hu
34. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
35. Csak egy mondat, minden egyes nap!
► Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!
csak-egy-oldal.hupont.hu
► Összegyűjtött, kipróbált receptjeim gyűjteménye
sutikek.hupont.hu
37. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
39. Egy lány története és csajos oldal
► Sziasztok!Meglepetés vár rátok a Felhivás oldalnál
girls-life.hupont.hu
40. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13
► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13
szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu
41. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
42. Érdi képek
► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról
erdikepek.hupont.hu
► Városom,Súlyemelés,Érdekességek,
u-z.hupont.hu
44. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
► Összeszorul szívem, mikor nézem a képed, hiányzol, csak az emlékeimben élhetsz.
flegmaanyusszii.hupont.hu
46. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
47. Magyar RUNESCAPE
► Minden RS fan ide küldi leirások memberöl hasznos információk és még sok más!!!(még nem teljes az oldal tartalma)
runescape.hupont.hu
48. Itt mindent megtudhattok a lovakról.
► Gyertek, olvassatok és tanuljatok.
lovakitt.hupont.hu
49. MileyBotrányokÉsMégSokMásJóDologNézdMegMost!
► Sok minden jó MileyCyrusról...:)meg még rengeteg más dolog de ha egyszer elolvasod az oldim akkor is gyere vissza mer naprol napra bővülök;).OlvasElMindent:)!
mileybotranyok.hupont.hu
► A matematikusok azért találták ki a matematikát, hogy ne kelljen számolni, hanem helyette általánosabb dolgokkal lehessen megoldani a problémákat. ,,Lovász László''
interaktivmatematika.hupont.hu
51. Töri vázlatok
► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...
tori-vazlat.hupont.hu
52. papagáj 4ever
► Nem lehet élni madarak nélkül!
papagajforever.hupont.hu
53. ElektroFeri Bt. Villamossági Szaküzlet
► Villanyszerelési anyagok A-tól Z-ig! Árusítástól a beépítésig minden egy helyen! Nyitva: H-P: 07h-től 17:30-ig Szombaton 7h-12h-ig
villamossagibolt.hupont.hu
54. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170
► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!
elszivo.hupont.hu
55. Konténeres sittszállítás Budapest
► Olcsó konténeres sittszállítás +36 21 300 7197 azonnal! Hulladék konténer rendelés Budapesten.
konteneres-sittszallitas.hupont.hu
56. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
57. Üdvözöllek a dalszövegek világában!
► A legjobb dalszövegek neked!!
mileysellyforever.hupont.hu
58. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
59. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170
► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes
ventilatorszerviz.hupont.hu
60. DÖRMI KERTÉSZET
► Kertészetünk dísznövények, zöldségpalánták, örökzöldek, gyógynövények, fűszernövények termesztésével, forgalmazásával foglalkozik.
dormikerteszet.hupont.hu
61. Kimerültség, stressz, depresszió, vitamin, egészség, gyógynövények...
► Kimerült? Stresszes? Depressziós?... Egészség = vitamin, gyógynövények
vitaminok-gyogynovenyek.hupont.hu
62. Okos ötletek és tanácsok kismamáknak
► Okos és hasznos tanácsok, érdekességek kezdő és gyakorlott kismamáknak.
okoskismama.hupont.hu
63. www.selenagomez-mileycyrusfan.hupont.hu
► Ha Miley és Selena fan vagy akkor itt a helyed!!!
selenagomez-mileycyrusfan.hupont.hu
64. Falfúró gyors szolgálat Bp. 06209884170
► Rögzítés fúrással betonpanel födémbe, téglafalra,csempére,gipszkartonra pénz visszafizetési garanciával . Dísztárgyak, dekorációk, fürdőszobákba kiegészítők, lámpák, karnisok, sportszerek felfúrása. PROFI LÉGTECHNIKAI FÚRÁS 0-24
falfuro.hupont.hu
65. Flippergép javítás akár a helyszínen is ,teljes felújítás igény szerint
► Mottóm, hogy egy tökéletesen működő,igényesen karbantartott gépen élmény a játék.
pinballtisu.hupont.hu
66. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ
► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !
ogrodzeniowe.hupont.hu
67. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
harcos.hupont.hu
68. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
69. Használt CD és bakelit lemezek eladása! SZERKESZTÉS ÉS FELTÖLTÉS ALATT!
► 1993-1999 gyűjtögetett cd maxi lemezek, nincs több mint 1db mindegyikből ,tehát ne sokat gongolkodj,mert elviszik az orrod elöl ! Tel: 0620-2428231 E-mail: tremans_esp@citromail.hu
hasznaltlemez.hupont.hu
70. twilight
► Mindet megtudhattok a twilight-ról ♥♥ ♥♥ jó bőngészést
elcipse.hupont.hu
► Minden rosszban van valami jó. Még ha az nem is látszik olyan feltűnően!
onedforever.hupont.hu
► Azt gondolom a cím önmagáért beszél..Gyere be ésnézz körül biztos találasz valamit ami tetszik:)
stardollingyen.hupont.hu
73. ....ooO Nagygyörgy Szabolcs Norbert Ooo.... szobafestő vállalkozó
► +36-30/403-404-9
szabolcs-szobafesto.hupont.hu
74. Minden ami a kismamának a babának és a kisgyereknek kell!
► Mindent a leggyorsabban és a legolcsóbban!Jó minőségű használt és új kismama és babyruhák,babakocsik,ruhák,pelenkák,egyszóval minden ami a gyermekvárástól kisgyermekkorig kell! Írj segítek szívesen!email:zluzsi@gmail.com
totyogok.hupont.hu
75. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos
► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól
pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu