Sziasztok!
Újra itt vagyok! Ezer fokos hőségben, eléggé szenvedek én is!:-) Hajpánt, táskás szemek, áhhhh borzalom! Azért közelről nem ilyen vagyok, de ha már betettem a képet, vállalom magam.:-)
Ez a két kép, eredetileg PÁ-Pá-képnek készült volna, de ez lett belőle.:-)
Rengeteg mindent tudnék mesélni!
Berci már tentézik, írok pár sort!
Tündéri ugye?! Milyen nagy haja van már?! És milyen hosszú a teste! Megy a ventillátor a szekrény tetején, így tud aludni. Tegnap kapcsoltuk be először, mert én pl. nem is bírom, egyből beteg leszek, de Berci tudott aludni! A lepedő legalább hűvös érzést kelt, mellette mindig a cumisüvege, tud inni bármikor, és már vizet is forraltam neki. Csak szegénynek már a nyaka körül elől, hátul melegkiütése van. Pöttyös:-) Meg ez a pelus dolog sem jó, de kitaláltam, ha felszedjük a szőnyegeket, és ráadjuk a kisbugyit, akkor ha oda pisil a padlóra, hamar fel lehet mosni! Szerintem jó gondolat. Holnap bugyizni fogunk, bilizni, bár még nem akar ráülni mégsem, pedig ő mondta mindig, hogy :"kaka!,be!"
Szólt nekünk, hogy figyeljünk már, mert ő nem szereti a pelust, meleg, nedves, és úgy komplett egy rossz dolog. Mi hallgattunk rá, és beszereztünk mindent. Kisbugyit, bilit! Rögtön meg is mutatom!
A bili!:-) Kivehető a közepe, és marad a szék. Jópofa, és kis oroszlánok vannak rajta. Kék színű, hogy fiús legyen, de így még a szeme színéhez is megy:-) Persze csak viccelek, nem ez a lényeg. Hanem a gondolat, Berci részéről.
Jégkorszak:-)
Mármint a minta rajta.
Mutatok fotókat, hogy Roli is milyen pici volt egyszer. A fényképen kb. 4 éves. Éppen beteg mikor a fotó készült rólunk. A másik kép Berci, és apa, de ki is lehetne más?!:-)
Ma voltunk a Westendben! Képek a parkolóban. Mi is kocsival voltunk, ....babakocsival!:-)
Apa!
Azért Roli "kisfiam":-) jól megnőtt!
Aztán haza jöttünk, és csináltam rakott kelt! Ma megvettük a hozzávalókat, de este lett mire nekiálltam. De megérte, fini lett, Berci is kisvillával evett belőle. Nem sokat, de meleg is van, és ő most úgysem egy nagy zabagép. De jó, hogy ilyen gyorsan kigyógyult a vírusból, és újra jókedvű! Annyit beszél!:-) Mondja, hogy hűtő, ajtó, autó. Úgy veszem észre, nagyon könnyen megtanul egy új szót, és ha kérem, hogy mondjad, autó, akkor a lehető legjobb tudása szerint, ki is mondja!:-)
Íme, az ebéd-vacsora!
Aztán még mosogatok kicsit!:-) Kimondottan jól esik ilyenkor pancsolni, csak a hátam fájdul meg mindig, ahogy ott görnyedek, pedig nem vagyok magas!
Akkor ennyit mára, ebben a nagy kánikulában!:-)
Küldök egy nagy puszit!!!!!
Pá-Pá!
Kellemes Pihenést Kívánok!
Pussssz-Puszzzzz!!!!!! Pfűűűű!:-)
Ez a hajpánt nem túl jó, csak itthon veszem fel, de ennek meg az a története, hogy beakartam váltani az 50 pontomat a DM kártyáról, és ez az ajándék. Nincs is csak lilában, mert ez a cég színe, nem is lesz más színben. Szóval hülye voltam, hogy erre dobtam be az 50 pontot. Mondjuk gyorsan gyűlik mindig a következő, mert a pelenka sűrűn elfogy, és megyünk venni. Muszáj még sűrűbben cserélni, mert nagyon meleg van!:-) De ezen sosem spórolnánk. Így is érzékeny a bőre. És pisi is sűrűn van és jó sok! Nem jósok!:-) Mint ahogy én itt a képen kinézek, hanem pfúúú, de rengeteg pisi van a bugyiban!:-)))))) És mindez akár 1 óra alatt.
Na, megyek, mert megint nem bírom abbahagyni és csak írom, és írom, és írom, aztán reggel lesz:-)
Puszi!!!!!!