Sziasztok!
Csak jót tudok mondani!!!! Már alszik Mazsi és az elaltatással minden rendben volt. Kb. 5 perc volt, míg megbeszéltük, mint eddig is minden este. Odahemperedett hozzám, hátsimogatás és nagy csend!:-) Már a fejésen, borogatáson is túl vagyok. Éjfél előtt persze ismét elvégzem, hogy éjjel ne feszüljön.
Elmondom miket evett ma Berci!:-) A haspók!
Reggel 4 közepes paradicsom, azt csak úgy egészben elmajszolgatta. Aztán ropi, zsömle, alma. Lementünk sétálni, túróstáska, vettünk neki 5 szem epret, azt itthon mind bevágta, az úton még almázott, sok tea, aztán csináltam egy tejfölös krumplilevest, azt is megette /az enyémet:-)/,mert egyedül szeretne már enni. És még hatkor nekiálltam palacsintát sütni, abból is evett.:-) Kakaósat! Úgy szoktam kínálni, hogy feltekerem, csak neki vágok kis szeleteket, azt elveszi a tányérrol, és szó szerint, betömi a szájába. Ja!!! Elfelejtettem! Evett még lila hagymát, és citromot is. Szóval, megint jót nevettünk, hogy hova fér ennyi étel a Mazsiba!:-)
Lehet ma fel sem ébred?!
Ami a legérdekesebb volt, hogy tegnap egyszer ébredt fel, és utána aludt 8-ig 9-ig. Nem is hittem el! Én voltam most az, aki felébredt. Valószínű, megszoktam én is, és ösztönösen bekapcsolt az agyam, hogy hahó! nem kellene szoptatni?! De csend volt, mindenki aludt, és akkor láttam, hajnali 3 óra van. Még egyszer felébredtem, már nem emlékszem hány óra volt, de szintén csak egyedül voltam fent. Milyen érdekes az emberi szervezet. Nem azért ébred a gyerek mert szomjas, hanem mert megszokta, hogy ekkor vagy akkor mindig ébredni szokott. Beidegződés. Olvastam erről régen, de most tapasztalom. Örülök is, hogy nem kér teát pl. az első ébredésnél, mert akkor mindig teázna. És később azért ébredne, mert "tea idő" van. Berci ivott, és szomjas is volt, de csak reggel. Szerintem ha a gyerek iszik eleget napközben, és este is, éjjel nincs szüksége folyadékra. Én sem megyek ki vizet inni, max. nyáron, ha annyira meleg van. Aludtunk, aludt, és én nagyon de nagyon örülök neki!!!!!! Ebből lesz majd az, hogy az első ébredés is elfog maradni. Tudom nem most, de ez az egy, ez semmi!!!!:-)
Puszi!
Jó Éjt Mindenkinek!
Pá-Pá!!!!!!!!

Parkban, kb. 2 hónappal ezelőtt



Ennyi mára, véget ért a móka mára, zárul Miki móka tára......:-)
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés
► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.
munkaeroberles.hupont.hu
2. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
3. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.
► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!
mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu
4. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!
► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.
malyiszallas.hupont.hu
5. Medencefűtés
► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.
medencefutes.hupont.hu
6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. IKEA bútor szerelő gyors szerviz Pest megye 06209884170
► Bútor összeszerelés szakipari szerelésekkel, díjtalan bútor házhoz szállítással. Lapra szerelt bútorok összeállítása, víz-,villanyszerelés, festés, bútor rögzítés Meglévő gardrób szekrényét szétszereljük, átköltöztetjük és újra felépítjük NON - STOP
ikeabutor.hupont.hu
4. oroiuw
► https://bdbetlist.com/bn/payments/bkash
qwqoiuwzlbdvbdailhz.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
qwquiaavvzxrpwrmsfa.hupont.hu
6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tukkty.hupont.hu
► Apartment Township
pgardenbreez.hupont.hu
8. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka
► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.
chihuahua.hupont.hu
9. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Mi is a szerelem?? Tinilányoknak és pasikan jó ötlet randihoz! Vagy éppen a pasiknak csajozos duma!
szerelemm.hupont.hu
11. Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása
► “Sine praeteritis futura nulla" „A múltnak kútja, a jövőnek titka van és a jelen az egyetlen, amit te alakítasz!”
szeker.hupont.hu
12. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
13. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
14. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
15. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► A FÉNY Hierarchia Információi
fenyoldal.hupont.hu
17. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
18. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
19. ERDÉLYBE UTAZZ
► ERDÉLY, SZÉKELYEK, MAGYAROK-HUNOK-ATILLA, MAGYAR ŐSTÖRTÉNET, HONISMERET-MAGYARSÁGTUDOMÁNY-MAGYAR NYELV EREDETE, MAGYAR VERSEK, KIRÁNDUÁS, ERDÉLYI UTAZÁS, ERDÉLYI SZÁLLÁS, SZÉKELY VICC, SZÉKELY KONYHA-MAGYAR KONYHA
erdelybeutazz.hupont.hu
20. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
21. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
22. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
23. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
24. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
25. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
26. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
27. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
28. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
29. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
30. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
31. Érdi képek
► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról
erdikepek.hupont.hu
32. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
33. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
34. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Jurta akadémia Taron, kopjafa állítás a honfoglalás kori magyarság katonai segédnépeinek. Íjászverseny. Emlékoszlop állítás a besenyőknek, székelyeknek, jászoknak, kunoknak, palócoknak.
tarijurtaakademia.hupont.hu
36. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
37. Ablak Amígó - Baráti árak! +36203685888!
► Ablakcsere ablak javítás Budapest III. IV.. XIV. XV. XVI. XVII. kerületben Pest és Heves megyében! ABLAK AMÍGÓ - BARÁTI ÁRAK! Ablak és Ajtó? Ablak Amígó!!! Német precízitás, gyors munkavégzés!
ablakamigo.hupont.hu
38. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
40. Lufijja megszületése, ki ma már 19 hónapos Mazsola bácsi:-)
► Mazsolánk, ki egy igazi hős, túl egy koponya műtéten! Trigonokefália
mazsi.hupont.hu
41. papagáj 4ever
► Nem lehet élni madarak nélkül!
papagajforever.hupont.hu
42. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
43. Sztárok,sztorik,életrajzok,üziik(: halii.
► rendszeresen látogassátok az oldalt.mert folyamatosan frissül ;)
sztarokamindenem.hupont.hu
44. Hexasakk - Hexagonal Chess
► Ismerd meg a hexasakkot és játszva játsszad. Mindig van új a nap alatt. Már a hexasakk is elmúlt 50 éves! A hexasakk játék, sport, művészet, szórakozás. Hasznos időtöltés. Versenyszerűen űzhető sport
hexasakk.hupont.hu
45. Csak egy mondat, minden egyes nap!
► Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!
csak-egy-oldal.hupont.hu
► Összegyűjtött, kipróbált receptjeim gyűjteménye
sutikek.hupont.hu
47. Egy lány története és csajos oldal
► Sziasztok!Meglepetés vár rátok a Felhivás oldalnál
girls-life.hupont.hu
48. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
49. Loobelt MOTOR
► ---Használt robogók, Kis- és Nagymotorok; Új és használt alkatrészek; ------------------------------Kiegészítők; Motoros ruházat--------------------------------------------------4405 Nyíregyháza, Kállói út 105.------------------------06 30\2616 044
loobeltmotor.hupont.hu
► Városom,Súlyemelés,Érdekességek,
u-z.hupont.hu
► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!
staarok.hupont.hu
52. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
53. Tini sztárok minden ami tini
► sziasztok azért csináltam ezt a holnapot mert most minden tini sztárt hivatalosan is leleplezek készülyetek fel sziasztok
mindenamidysney.hupont.hu
54. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13
► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13
szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu
55. Borsányi Andrea picibaba.hu, hajanalitikus szakértő
► Célom ezen a weboldalon is feltárni a hajzat nem mindennapi titkait.Hajanalitika kicsit másképp!
hajnakvalo.hupont.hu
► Összeszorul szívem, mikor nézem a képed, hiányzol, csak az emlékeimben élhetsz.
flegmaanyusszii.hupont.hu
57. Magyar RUNESCAPE
► Minden RS fan ide küldi leirások memberöl hasznos információk és még sok más!!!(még nem teljes az oldal tartalma)
runescape.hupont.hu
► itt mindent megtudhatsz kedvenc sztárjaidról !!!!
sztarokfan.hupont.hu
59. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
60. Konténeres sittszállítás Budapest
► Olcsó konténeres sittszállítás +36 21 300 7197 azonnal! Hulladék konténer rendelés Budapesten.
konteneres-sittszallitas.hupont.hu
61. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
62. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
64. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
65. Gombanauta
► Miniatűr figurafotózás a természetben... Legtöbbször gombákkal... illetve tessék csak figyelni a képeket!
gombanauta.hupont.hu
66. Sztárocskák
► énekesek,színésznők
szineszno-enekesno.hupont.hu
67. Üdvözöllek a dalszövegek világában!
► A legjobb dalszövegek neked!!
mileysellyforever.hupont.hu
68. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170
► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes
ventilatorszerviz.hupont.hu
69. DÖRMI KERTÉSZET
► Kertészetünk dísznövények, zöldségpalánták, örökzöldek, gyógynövények, fűszernövények termesztésével, forgalmazásával foglalkozik.
dormikerteszet.hupont.hu
70. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Tudj meg minél többet a sztárokról!
lksztarok.hupont.hu
72. www.selenagomez-mileycyrusfan.hupont.hu
► Ha Miley és Selena fan vagy akkor itt a helyed!!!
selenagomez-mileycyrusfan.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
75. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu